Öten nyomultak be egy lakásba, és megszúrtak egy férfit Óbudán – videón az elkövetők
Öt, fenyegető külsejű fickót mutat annak az Amfiteátrum utcai társasháznak a kamerája, amelyben nyár elején ismeretlen tárggyal megszúrtak egy férfit.
Öt, fenyegető külsejű fickót mutat annak az Amfiteátrum utcai társasháznak a kamerája, amelyben nyár elején ismeretlen tárggyal megszúrtak egy férfit.
Szerda este tatai fiatalok verekedtek össze: a 17 éves életveszélyes sérülést okozott a 23 évesnek. A fiút őrizetbe vették, kezdeményezik előzetes letartóztatását.
A gyanú szerint a képen látható férfi verhetett össze egy embert április 23-án este. Biztonsági kamerás felvétel segítségével keresi a rendőrség.
Harkány képviselőtestület kedden foglalkozott a város társadalmi megbízatású alpolgármesterének ügyével. Éva Ferenc az ülés után közleményt adott ki, amelyben jelezte lemondását. Elismerte, hogy a hetvenes években "súlyos testi sértés és halmazati cselekményként nemi erőszak kísérletének vádjával" ítélték két év börtönre, amelyből jó magaviselete miatt másfél évet kellett letöltenie.
Egy 2014-es egri randalírozás ügyében emelt vádat az ügyészség: volt benne oroszlánjelmez, Overdose, kocsifelborítási kísérlet, és maradandó fogyatékosságot okozó verés is. A furcsa bűncselekmény-sorozat a főügyészséget is megihlette.
Furcsa körülmények között halt meg egy új-zélandi férfi egy Ó utcai hostelben húsvéthétfőn. Három nappal korábban verekedett össze egy ausztrállal, az utóbbi férfit azonban nem emberöléssel, hanem súlyos testi sértéssel gyanúsítják. Az orvosszakértők szerint ugyanis az új-zélandi férfi halálához csak a halál beállta előtt pár órával szerzett sérülések vezethettek, és nem a napokkal korábban történt eset. Az ausztrál férfit nem helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság.
Egy fiatal testvérpár az utcán veszett össze a férfivel tavaly ősszel. A fiatalabbik megverte, az idősebbik ráuszította a kutyáját. Súlyos testi sértéssel és garázdasággal gyanúsítják a fivéreket.
Vasárnap hajnalban megkéseltek a Ráday utcában egy embert, aki súlyos sérülést szenvedett. A rendőrség azonosította a lehetséges elkövetőt, egy 17 éves fiút.
Súlyosan megsérült egy férfi, akit három ember bántalmazott Sóstófalván, miután személyautóját megállásra kényszerítették.
Nagy verekedés volt szombat éjjel egy Kertész utcai szórakozóhely előtt, a 10-15 garázda egyike gumilövedékes fegyverrel is lövöldözött. A rendőrség keresi a megtermett elkövetőket.
Jogerősen 11 év fogházra ítélték a 74 éves férjet, aki tavaly tavasszal megölte a feleségét, és a történteket balesetnek igyekezett beállítani. A vádlott korábban is bántalmazta a nőt, de sosem indult büntetőeljárás ellene.
Miután megtudta, hogy a rendőrség körözést adott ki ellene, a férfi jogi képviselője kíséretében bejelentkezett a XIII. kerületi kapitányságon. A gyanú szerint kedden fényes nappal bántalmazott egy nőt a Dévai utcában.
A 41 éves férfi annyira megverte egy vita után a nőt, hogy az 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rendőrség lezárta a súlyos testi sértés miatt indult nyomozást.
Tagadta a bűncselekmény elkövetését a szegedi egyetemista lányt brutálisan megverő börtönőr - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője, Szanka Ferenc a hvg.hu-val. Arról, hogy a nyomozó ügyészség kéri-e a férfi előzetes letartóztatásának elrendelését, holnap döntenek.
"Két vagy három ember teljes erejéből ütött valakit, akkor még nem láttam, hogy egy lányt. Ezután vettem elő a kamerát" - mondta a videó készítője, aki szemtanúja volt a szegedi lány megverésének. A brutálisan megvert lány ügyében felhívást tett közzé a rendőrség.
Egy Szabolcs megyei földúton történt az incidens. A veréssel egy 22 éves férfit gyanúsítanak, aki nem tett vallomást. Áldozatát életveszélyes fejsérüléssel vitték kórházba.
Egy futballmérkőzésen történtek miatt akarták előállítani a kamaszkorú focistát az edelényi rendőrök. A fiú és családja azonban hevesen ellenállt: az egyik rendőrnek sípcsontját törték, és végül meg is futamították a járőröket. Az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés miatt nyomoz.
A 17 éves fiút egy mátészalkai parkolóból vitték kórházba életveszélyes állapotban vasárnap hajnalban. A gyanú szerint egy 20 éves hodászi férfi verte meg.
A négy vidéki tini azzal magyarázta a rendőröknek az ok nélküli veréseket, hogy alkoholt ittak, és le akarták vezetni a feszültséget. Szombaton fényes nappal vertek össze két embert Keszthelyen. Szabadlábon védekezhetnek.